“Egyik fő gondunk, hogy nagyon kevés embernek van saját élete. Mindenünket másodkézből kapjuk, még az érzelmeinket is. Sok esetben másodkézből szerzett információ alapján létezünk. Elfogadjuk bizalommal, amit az orvos, a tudós, a termelő mond. Ez nekem nem tetszik. Mégis el kell fogadnom, mert tudják azt, amiben én tudatlan vagyok. Ha más szavait hiszem el vesém állapotáról, a koleszterin hatásáról vagy a csirkenevelésről, az még csak hagyján. Ám az élet célja, értelme vagy a halál esetében nem elégszem meg más véleményével. Használt hittel nem hihetek másodkézből kapott Istenben. Ha valóban élni akarok, saját, személyes információra van szükségem.” (Alan Jones)
Mint azt írtam, katolikus gimnáziumba jártam. Igaz, csak két évig, mivel az akkor még nem tudatosan bennem lévő örök kételkedő szabad akaratom (és az egyébként nem éppen a legjobb magatartásom :-)) nem bírta megemészteni a dogmákat. Hogyhogy ne gondolkodjak el valamin, csak fogadjam el, hogy úgy van, ahogy mások mondják? Miért nem bizonyítható valami? És bizonyításként nem azt értem, hogy ha le tudom írni képlettel, akkor az bizonyított, ha nem tudom, akkor nem.
Szerencsére a környezetemben akkoriban is megtalálható volt pár olyan ember, akik nem tiltották a gondolkodást, hanem inkább bátorítottak, hogy próbáljam megfogalmazni a kérdéseimet. Ha a kérdést meg tudom fogalmazni, a válaszokat is hamar megtalálom hozzájuk.
Első körben szögezzük le: Isten létezik. Ez az Isten, akiről én beszélek nem egyenlő egyik vallás Istenével sem. Legalábbis én nem találtam meg azt a vallást, aki arról az Istenről beszél, akiben én hiszek. Ja, és éntőlem hívhatja bárki Istennek/Allahnak/Jahvének/Jehovának/természetfelettinek/kiskutyafülének is, szerintem a legtöbb vallás ugyanarról az istenről beszél. Még a buddhisták (!) és a hinduk is. Csak más módon közelítik meg.
Amikor Istenről beszél egy keresztény ember, akkor a legtöbb esetben egy hasonló kép kerül a szemünk elé: egy idősebb, szakállas ember, dörmögő hanggal, aki éppen megfedi teremtményeit a felhők közül. Na, ez a faszság szerintem, ezt teljesen megértem a moszlimokban, hogy tiltják az istenábrázolásokat. Miért akarunk megszemélyesíteni valakit ennyire? Igaz, hogy a Bibliában azt írják, hogy Isten a saját képére teremtette az embert, na de kérem, ki beszél itt arról, hogy csak a fizaki kép, kivetülést vehette Isten alapul? Szerintem a "saját képére" alatt azt kell érteni, hogy a saját metafizikai, intellektuális, lelki képére. Ráadásul ebből adódik, hogy _mindent_ a saját képére teremtett, lévén "ő a mindenség". Így hirtelen ezzel arra jutunk, hogy a "na és az evolúció?" kérdésre meg is van a válasz: kényelmesen megfér egymás mellett a kettő.
Az evolúcióval kapcsolatban pedig az a véleményem, hogy ugyanúgy, ahogy a biológiai szervezetek, rendszerek fejlődnek - gyakorlatilag tanulnak -, Isten is folyamatosan tanul, fejlődik. Hiszen mindig újabb és újabb helyzetekre kell reagálnia, megoldania vagy egyszerűen csak szemlélnie.
A többistenhitek is gyakorlatilag ugyanolyanok, mint az egyistenhit. Mindig jókat röhögök magamban, amikor azt hallom, hogy egyistenhit. Nincs egyistenhit. Csak a kisebb isteneket a keresztények angyaloknak meg védőszenteknek hívják. Mert hogy segítségért fohászkodunk X védőszenthez, hogy kérje közbenjárásunkat. Ez miben különbözik attól, hogy a görögök Mars segítségét kérték a csaták előtt? Maximum a megnevezésben és rítusokban.
Fentebb említettem a buddhistákat. Anno egy tanárom mondta azt, hogy a vallások nem is annyira térnek el egymástól. Mi is felvetettük neki a buddhizmus (már amennyiben vallásnak tekintjük) és a kereszténység közötti ellentéteket. Erre felelte azt, hogy miért lenne közte nagy eltérés? A purgatóriumról nincs leírás, csak egy erősen allegórikus megfogalmazás. Amit ha az ember elolvas és használja a fejét, bármi lehet. Például a reinkarnáció teljesen megfér egy alternatív tisztítótűz képével. Mi van akkor, ha nem úgy élsz, ahogy a hited szerint kellene élned, ha vétkezel? A mi vallásunk szerint a purgatóriumba kerülünk, a buddhisták szerint új testben születünk újjá, hogy újra nekifuthassunk a tökéletességre vezető útnak. Nem egyezhet meg a földi lét a purgatóriummal? Hogy Isten visszaküldött, hogy újra megpróbáljuk elérni a lelki tökéletességet? Ha megnézzük bármelyik vallás "parancsolatait", nem közös-e mindegyikben az, hogy alapvetően az egyébként teljesen normális, erkölcsi értelmeben vett "jó" elveket hírdetik? Most tekintsünk el a beteg szektáktól, ezeket nem tekintem vallásnak, és ne nézzük az egyéb parancsolatokat, melyek földrajzi, nemzetiségi alapokon kivételeket generálnak.
A másik kedvencem, hogy Isten "fentről" néz ránk. Na de kérem, ő nem mindenhol ott van, nem ő a mindenség? Minek ahhoz bármilyen pap, hogy én kapcsolatot tartsak vele? A papok szerepe a kereszténységben inkább lelki tanítónak kellene, hogy legyen. Nem földi helytartónak, meg akárminek. Hogy utat mutasson nekem ahhoz, hogy megismerjem a saját Istenemet. És a gyónásnak sem arról kell szólni, hogy elmondom a kisgyerekként megtanult litániákat, aztán kapok 5 Miatyánkot meg 3 Üdvözlégy Máriát penitenciaként. Hanem inkább arról kellene, hogy szóljon, hogy a pap segítségével megvizsgálom az életemet, gondolataimat, tetteimet, és rájövök arra, hogy hol hibáztam, miért hibáztam. Hogy tanulhassak belőle és ezáltal egy teljesebb életet éhessek. Isten a minden. Szerintem ezáltal ő bennem él. És mindenki másban is. Tehát ha vele akarok beszélni, akkor magammal kell beszélni. A saját lelkiismeretemet kell rendbetenni, ha azzal el tudok számolni, akkor rendben tudok lenni saját magammal. És ha saját magammal rendben vagyok, akkor Istennel is rendben vagyok, hiszen az ő célja, hogy boldogan éljek.
Én a vallással pont a fenti kérdések miatt vagyok úgy, hogy fölösleges. A vallás nem más, mint intézményesített hit. És a szerepe az, hogy közösséget építsen. De manapság már a közösségépítő szerepe megszűnt, a megújulásra nem képesek (egyik sem), tehát a fejlődési út kiveszett belőlük. Tartják még magukat úgy, ahogy, de ha megnézzük a médiát, akkor megjelentek az "új" egyházak, akik egyrészről modernebb válaszokat kínálnak, másrészről nekem üzleti vállalkozásnak tűnnek inkább. Na nem mintha a történelmi egyházak nem arról szólnának. Emiatt is döntöttem úgy, hogy ha megkérdezik, akkor kereszténynek vallom magam, de nem vallás/hit szempontjából, hanem inkább kultúra szempontjából, azonban a hitem ugyanaz, mint bárki másé, kicsit átgyúrva, személyessé téve számomra.
